2013. július 20., szombat

Excuse me-infók

Sziasztok! Hát, úgy gondoltam, hogy a héten már hozom a harmadik fejezetet, de elég sok minden közbejött. Mondhatnám, de ez nem igaz. Ugyanis egész héten szinte semmit nem csináltam, csak sajnáltattam magam. Ez ilyen..depis korszak. Nem is tudom..Bocsánat a tőmondatokért, amik esetleg értelmetlenek, a lényeg remélem lejön, hogy még egyelőre nem hozom a következő részt. Hétfőtől táborban leszek, szerintem csak az azutáni héten tudok legközelebb jelentkezni, mivel-bár jó körülmények között- el leszünk zárva a külvilágtól. A nyáron elég sokat olvastam, haladok a kötelezőkkel is, úgyhogy ez most jobban lefoglal, mint az írás. Ihaj-csuhaj. A következő fejezetről annyit mondok, hogy a címe " I'll take you home" és háromnegyed oldal már megvan, az előre tervezett kb. 3-ból. Haladás.
Végül, mivel ez mégiscsak egy 1D fanfic, hallottátok már a srácok új dalát? :) Nekem nagyon bejön, jó a szövege, lehet, hogy csak én magyarázok bele sokat, de ez a Georgia Rose hasonlat nagyon aranyosan lett megírva. Azóta legalább 80 milliószor hallgattam meg, kár, hogy a premierről lemaradok és csak 5 nappal később láthatom. De lehet megkérem anyát, hogy küldje el nekem, viszont akkor is egy napot várnom kell az adatforgalom miatt a telefonomon. Ouch.
Gondolom senkit nem érdekel az én életem, vagyis nincs senki, akit érdekeljen, mivel senki nem olvas, legalábbis nem jeleztek vissza. Örülnék neki, de tudom, hogy felesleges ezzel strapálnom magam, hiszen tényleg nem olvas senki. Ennyit erről.
                                                                                                        Jazz, xx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése